[A nyárra várok]
A nyárra várok – még nyáron is, veled,
sugárkezelés, mosolygó lombok, zöld
összejövetel. Mindenki ott van: a kerti szék,
egy újság, macskák csontvázai a földben,
aranyosan fekszenek, a hús lesimogatva.
És az élők: a pillangóval táncolók, fehér
hasukat az égnek mutogatók. Én pedig
hátradőlök az emlékezésbe, tegnap
halott anyámmal boroztam, és néztem
a filmet. Őrülten erőltetett volt a gyilkos,
egy kicsit eltúlozták, a klisékre legyintettem.
Várok – veled, hogy mi lesz végső sorom,
hová lyukadunk ki egymással és az életünkkel,
szabad-e szépen megöregednünk, semmi tragédia,
és beteljesülhet minden, amiért útnak eredtünk.
A sorscsapás végül is nem lehet örökké vissza-
térő motívum, kell lennie egy szerencsés fordulatnak.
Már az is az, hogy nyaralhatunk a kegyelem kúriáján,
vagdossuk az özönnövényeket, és megterítek
a felejtések asztalán a kertben, arcodból tágas
rétek, madaras csendek, rejtett regényvilágok
napsütötte bozótjait vélem kibogozni.
(Megjelent az Alföld 2023/11-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Dobokay Máté fotója.)
Hozzászólások